Nem tudom mit láttam. Egy percig egészen az 1996-os Wachowski filmhez, a Fülledtséghez (Bound) hasonlítottam, de a következő képsoron elröhögtem magam, így vissza is vontam. Az egyetlen hasonlóság igazából a két filmben azon kívül, hogy mindkettőben vannak színészek, csupán az, hogy szex és erőszak is előfordul benne. Míg a Fülledtség egy remek film, a Deadly Illusions-t (remélem Halálos Illúziók lesz a magyar címe :D) képtelen vagyok bármihez is hasonlítani, annyira rossz.

A történet középpontjában egy írónő, Mary (Kristin Davis - A Szex és New York Charlotte-ja) és családja áll. Írnia kellene, de nincs ideje a gyerekei miatt, így dadust fogad Grace (Greer Grammer) személyében. A valóság és fikció között hamarosan elmosódik a határ.

Az "édes kenyér!" sóhajtás jött ki belőlem már a film kb. 30. percénél. Magamban többször is a legheteróbb meleg filmnek tituláltam, ami valójában közel sem illik rá, ugyanis egy meleg filmtől igazán távol áll. Néhány kérdéses párbeszéd után egy egészen korai mozzanata a filmnek, hogy Mary melltartót venni viszi Grace-t. Már itt röhögőgörcs kapott el, mert állásinterjúk sora pergett le a szemem előtt, ahol a munkaadó agyában egy dolog pörög: "Vajon a Victoria's Secretbe vigyem, vagy beéri egy H&M-es melltartóval?". Naaaaagyon komolyan próbálja magát venni a film, és itt ki is emelnék valamit, ami sok embert lenyűgözhet: A legtöbb drámainak szánt jelenetnél szappanoperákat és telenovellákat megszégyenítő mimikát és hangnemet vettek fel a szereplők. Az Eszmeralda elbújhatna a film mögött (Isten lássa lelkem, egy kockát sem láttam belőle). Thriller/dráma ide vagy oda, inkább hatottak nevetségesnek a jelenetek, mintsem drámainak.

Habár előbb magamban, később a bejegyzésben is egyszer meleg filmnek tituláltam, szeretném tisztázni, hogy miért. Habár nem láttam előzetest (ami amúgy lelövi a "poénokat" és "fordulatokat", szóval akit érdekel a film, ne nézzen előzetest... plusz eleve ugyan az, mint a film, csak 1,5 percbe sűrítve), csak a Netflix kb 10 másodperces ajánlóját, az azzal nyitott, hogy a szőkeség a milfben van könyékig. Nagyon visszafogott, sőt kifejezetten csábító pillanatok, gratulálok Netflix. Ezen túllépve nem egy, nem is kettő, hanem asszem 5 (igazából nem számoltam, ez csak saccra. Egyik sem érdekelt különösebben, szörnyen voltak megkoreografálva és szerintem egy tál kocsonya vonzóbb, mint amit a képernyőn láthattunk) szexjelenet is került a filmbe. Na, már most ha egy filmet csinálunk, amiben két nő ilyen-olyan dolgokat tesz egymással a nézők örömére (csak nem a kínzásunk volt a cél), akkor tegyük oda rendesen én legyen legalább olyan ízléses, mint a Szoba Rómában (Room in Rome) című filmben. 

Ez tipikusan az a film, ami szörnyű, de véletlenül sem hagynád abba, mert furdal a kíváncsiság, hogy tud-e még mélyebbre menni és még borzasztóbb lenni. Nagyszerű film lehetett volna belőle. Tényleg, egy csodaként emlegethettem volna évekig! De nem. Mint fentebb említettem, rengeteg hiba csúszott a gépezetbe. Nem csak a szörnyű színészi játék, az okádék párbeszédek és a kicsit sem eredeti ötlet volt a hibás, hanem az, hogy annyira nyomorék dolgok születtek, hogy azt nektek kell látnotok. (Erről többet a következő, spoileres bejegyzésemben) 

Őszintén nem tudom, hogy ki adott erre zöld lámpát, de egy világi idióta. Ha már ennyire rá akartak menni, hogy a néző találja ki, hogy mi valóság és mi csupán fantázia, sokkal szebben és jobban is meg lehetett volna oldani. Hagyjon bennem nyomot és érdekeljen napokig, hogy mi az igazság! Beszéljünk róla évekig, szülessenek teóriák (itt az Eredetre gondolok), de ne hagyja a film, hogy elfelejtsük.

Összességében, spoilerek nélkül ennyit írhatok róla, a pszichológiai elemzésem pedig a következő bejegyzésben olvashatjátok. 

Számomra ez a film 0,5 csirkecombot ér.