Erről a filmről két különálló posztot is szeretnék írni: előbb a mezei filmnéző szempontjából, később pedig a történelemtanár és mitológia megszállott énem veszem elő. Ez a bejegyzés kevésbé kötekedő mitológiai hitelesség szempontjából, ugyanis ezt az oldalamat könnyebben leveszi a lábáról Alexandra Daddario külseje.

Adott egy tini (Logan Lerman), akit mindenféle gebasszal áldott meg a sors: hiperaktív, diszlexiás, a nevelőapja egy részeges vadbarom, plusz a Percy azaz a Percival (vagy Perszeusz?) név büszke (?) tulajdonosa. Hamar kiderül, hogy nem mindennapi fiú, ugyanis az apja Poszeidón, a tengerek istene. A fiút lopással vádolják, így kalandra indul, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, ezzel megóvva a világot a pusztulástól.

A Deadly Illusions-ről való erősen spoileres, főként pszichológiai elemzésem/véleményem a tovább gomb mögött olvasható. Ha nem láttad a filmet, de szeretnéd, akkor a továbbiakat ne olvasd el! 

Nem tudom mit láttam. Egy percig egészen az 1996-os Wachowski filmhez, a Fülledtséghez (Bound) hasonlítottam, de a következő képsoron elröhögtem magam, így vissza is vontam. Az egyetlen hasonlóság igazából a két filmben azon kívül, hogy mindkettőben vannak színészek, csupán az, hogy szex és erőszak is előfordul benne. Míg a Fülledtség egy remek film, a Deadly Illusions-t (remélem Halálos Illúziók lesz a magyar címe :D) képtelen vagyok bármihez is hasonlítani, annyira rossz.

A történet középpontjában egy írónő, Mary (Kristin Davis - A Szex és New York Charlotte-ja) és családja áll. Írnia kellene, de nincs ideje a gyerekei miatt, így dadust fogad Grace (Greer Grammer) személyében. A valóság és fikció között hamarosan elmosódik a határ.

"Who you gonna call?" - Hangzik el, majd hallom, hogy csörög a telefonom. Eszméletlen időzítés ismét.

1984-ben találkozhattunk először a négyessel, akik szinte nevetséges, porszívó-szerű, háton hordozható kütyüikkel mentették meg a világot (vagyis New Yorkot) szellemektől és kísértetektől. A Ray Parker Jr. által előadott főcímdalt máig ismeri mindenki, és akinek legalább évente nem jut egyszer eszébe, hogy megállás nélkül gyötörje és hátráltassa a mindennapi teendők elvégzésében, az egyszerűen hazudik. A Szellemirtó filmeknek az 1989-es második rész után nem volt igazi folyatása - egész eddig. A női gárdával készült újragondolás elhasalt, nem csak az eredetiség hiánya, az eredeti filmekhez való kapcsolódás hiánya, vagy a női főszereplők miatt - hanem mindhárom miatt. A Szellemirtók - örökség viszont most nem nőkkel, kutyákkal, szellemekkel, vagy serpenyőkkel gondolta újra a sztorit, hanem gyerekekkel. A következő sorokból kiderül, hogy ez mennyire jött össze. 

A történet szerint az eredeti négyesből eltávozik sorainkból egy nagyapa, aki utolsó perceiben is érdekes kütyükkel foglalkozik és szellemeskedik (ettől bénább dolgot nem tudtam rá kitalálni). A lánya és az unokák - Phoebe (Mckenna Grace) és Trevor (Finn Wolfhard) - a nagyapa birtokára költöznek. A sűrű földrengések gyanúsak lesznek Phoebe számára, így újdonsült barátjával, Podcasttal (Logan Kim) és "tanárával" (Paul Rudd) elindulnak, hogy kiderítsék, honnan érkeznek a szellemek és mi a céljuk. Hamarosan összegyűjtenek egy csapatnyi embert és megindul a vadászat.

Mint kiderült a film kábé negyedénél, már volt szerencsém ehhez a remekműhöz. Egyáltalán nem mozgatott meg addig, habár volt néhány jelenet, ami borzasztó ismerős volt. Nem csoda, mert végiguntam először is, amikor néztem. Most másodjára sem hagytam abba a filmet, végignéztem és jegyzeteltem. Muszáj volt megtudnom, hogy mit emelhetnék ki belőle, ami bebizonyítja, hogy az első rész után mindenképp szükséges volt a második. Az alábbi sorokból kiderül.

A történet ott folytatódik, ahol az első rész végződött. Zoey (Taylor Russel) és Ben (Logan Miller) túlélték az első szabadulószobát, így megkeresik a főkolomposokat, hogy megtudják miért kellett szenvedniük. A kutatás nem tart sokáig, ugyanis a szervezet csapdába csalja őket egy metrókocsiban, ahol 4 másik korábbi győztessel együtt találják magukat. A játék folytatódik, az egyetlen kérdés, hogy ki éli túl. (Ami nem akkora kérdés, mert okkal vannak főszereplők... de értitek)

Habár nem vagyok nagy rajongója a keleti kultúráknak és a Marvel filmek sem mozgatnak meg igazán, a második januári filmemnek mégis a Shang Chi-t választottam, ami egy ízig-vérig Marvel szuperhősfilm némi kínai mitológiával meghintve. 

Habár szuperképességei igazán nincsenek, verekedni nagyon jól tud. A film Shaun-ról - kínai neve Shang Chi (Simu Liu) - szól, aki gyerekkora elől elmenekült, hogy normális életet éljen. A múlt, vagyis annak személyében apja visszaköszön, aki a Tíz Gyűrű szövetség élén elhatározta, hogy kinyitja a pokol kapuját is szimbolizálható ajtót. Shang Chi kénytelen lesz szembeszállni vele, hogy megmentsen mindent, amit szeret. 

¡Hola, cariño! (megcsillogtatom egyből az Elite-ből és La Casa De Papel-ből elsajátított spanyolom)

A 2022-es évem első látott filme a csodás Encanto, mely röpke másfél órára Kolumbiába repített. 

A sztori szerint a kolumbiai Madrigal családban mindenki különleges: Luisa szuper erővel bír, Pepa az időjárást irányítja aszerint, hogy milyen kedve van, Camilo alakváltó, Isabela (Diane Guerrero - Maritza az Orange is the New Black-ből) pedig a növényekkel bűvészkedik. Egyedül Mirabel (Stephanie Beatriz - Rosa a Brooklyn 99-ból) nem bír semmilyen varázserővel. Senki nem érti, hogy miért nem kapott varázserőt a lány, így viszont mintha nem tartozna teljesen közéjük. (Még a ház is varázslatos, amiben élnek, mi a fenéért nem kapott szegény lány erőt? Nem elég, hogy a tinédzserkor mindennapi problémáival kell megküzdenie, de még láthatatlanná sem tud válni szerencsétlen.) Egy nap megingani látszik a ház és a család ereje, ugyanis a család erejét szimbolizáló gyertya elaludni kész, a ház falai pedig repedeznek. Mirabel úgy dönt, hogy bár nem tudja hogyan, de helyrehoz mindent és megmenti a családot az átlagosságtól.